Félévzárás után
Évről évre megtapasztaljuk az idő észrevétlen, gyors múlását. Szinte most volt a tanévnyitó ünnepélyünk és már magunk mögött tudhatjuk az első félévet.
A félévi tanulmányi eredményeket bizonyító tájékoztatók kiosztásra kerültek. Bizony, sok mindenről árulkodnak! Vannak nagyon szépen, egyenletesen teljesítő diákjaink, míg mások csak akkor melegítik a széket, ha ég a talpuk alatt a talaj és vannak olyan kis nebulóink is, akik nagyon komolytalanul állnak a munkához. Mi, pedagógusok, töretlen hittel és bizalommal neveljük tanítványainkat, igyekszünk mindenkiből kihozni a legtöbbet, kezüket fogva vezetni őket a helyes irányba.
Nyolcadikos tanulóink beiskolázása nagy odafigyeléssel zajlik. Már megírták a központi írásbelit, jelentkezési lapjaikat továbbítottuk a megfelelő helyekre és nagy izgalommal várjuk a felvételi rangsort. Saját gyermekeinkként izgulunk értük, kívánjuk, hogy mindannyiuknak teljesüljenek vágyaik!
A 7mérföldes csizmában heted7határon át mesevetélkedő mindkét házi fordulóján túl vagyunk. Készülnek tanulóink a Szép kiejtési versenyre illetve a közlekedési versenyre.
A farsangi mulatságok megszervezését is elkezdte az alsós munkaközösség. A gyerekek szüleik segítségével jelmezeket készítenek, mely készülődésekben részt vesznek pedagógusaink is. Minden ilyen ünnepségnek túl azon, hogy örömszerző funkciója van, közösségépítő is egyben, amellett a gyerekek kreativitásának is helyet ad.
A rendkívüli időjárás miatt két nap tanítási szünetet rendeltünk el a mi iskolánkban is a gyerekek nem kis örömére. E két nap pótlásáról értesíteni fogjuk a kedves szülőket.
Továbbra is tartjuk kapcsolatainkat partnereinkkel és nagyon bízunk abban, hogy mindenki megelégedésére működik intézményünk!
Szécsényi Marianna
tagintézmény-vezető
Első kézből: felvételiről
Idén is, mint minden évben, a Röszkei Orbán Dénes Általános Iskola 8. osztályos diákjai írásbeli felvételi vizsgán adtak számot az évek során megszerzett tudásukról. Nagy Ritát kérdeztem a felvételiről, és elképzelt eredményekről.
Hol és mikor vizsgáztál?
A Gábor Dénesben, január 21-én délelőtt 10 órakor.
Milyen részekből állt a vizsga?
A magyar volt az első, majd 15 perc szünet, és következett a matematika.
Volt időkorlát, időkeret?
Igen, volt. 45 perc alatt kellett megírni.
Mennyit készültél rá?
Elég sokat. Tanáraink magyar nyelvből és matematikából felkészítő órákat tartottak nekünk délutánonként.
Nehezebbre vagy könnyebbre számítottál?
Könnyebbre. Elég nehéz volt.
Mennyire izgultál, vagy féltél közben?
Amikor odaértem nagyon izgultam, de amikor elkezdtem írni, akkor már egyáltalán nem, csak a feladatra koncentráltam.
Szerinted hogyan sikerült?
Szerintem nem lett valami jó. De hát ezt valószínűleg csak én érzem így. Valójában lehet, hogy nagyon is jó lett.
Gondolkoztál már azon, hogy mi szeretnél lenni?
Igen, nagyon sokat, de nem tudtam még dönteni. Talán egy pár évvel később, már konkrét elképzelésem lesz a jövőmet illetően.
Brasnyó Virág
Mesevetélkedő
Ebben az évben is 3 csapattal neveztünk be a 7mérföldes csizmában heted7határon át Országos Mesevetélkedőre. Az első két fordulón már túl vagyunk, ahol a csapatok fantasztikus felkészültségükről tettek tanúbizonyságot.
A 2. osztály a második fordulóban igencsak megszorította a harmadikosok csapatát, de az első fordulóban szerzett előny kitartott. A negyedikesek hozták a tavalyi évben megszokott magas szintet, de a többi csapatnak sincs szégyellni valója, hiszen igen szép pontszámokat értek el:
I. helyezett – Óperencia, 325 pont
II. helyezett – Meseország, 312 pont
III. helyezett – Hétmérföldes, 308 pont
A harmadik fordulót a megszokottakkal ellentétben szintén helyben tartjuk, s két csapat közül a jobbik jut tovább.
Csapatok, csapattagok: 4. osztály (Óperencia) Lux Eszter, Börcsök Alexandra, Gézárt Attila, Kovács Marcell. 3. osztály (Meseország) Chen Natália, Ujvári Réka, Papp Levente, Szekeres Dániel. 2. osztály (Hétmérföldes) Berczeli Gabriella, Kovács Fruzsina, Kulcsár Ákos, Vecsernyés Krisztián. Felkészítő tanító nénik: Kozmáné Vastagh Judit, Fazekasné Molnár Éva, Gyovai Anita.
Fazekasné Molnár Éva
|